Hőség és vaddisznók „Társasrohanás” a török riviérán Ti most vágtató csigák vagy vágtázó csigák vagytok? – kiáltok oda Gabikának, aki az Égei-tenger part menti vizében hűsöl éppen tőlem kiáltásnyi távolságra. Vágtató csigák – vágja rá gyanútlanul, fel sem merül benne, hogy miért teszem fel ezt az idiótának tűnő kérdést. Ide is, mint mostanában sok csoportba, „töltelékként” keveredtem. Szóltak, hogy van még hely, nincs ki a létszám, gyorsan meg kell venni a repülőjegyet Izmirbe, Törökországba. Én pedig át sem gondolva az egészet – dúl a szeptemberi hőség, különösen idén, perzselő nyári hetek, hónapok után vagyunk – igent mondtam. Nos, a „vágtató csigák” névválasztás igazán találónak bizonyult. Ezek a nők – hatvan-hetven év körüliek, sőt azon túliak –, ha egyszer megindulnak, akkora iramot diktálnak, hogy mire az ember a kifűződött cipőjét beköti, netán valamiről egy fotót készítene, hírét-hamvát sem találja egyiküknek sem, utolérhetetlenül belevesztek a messzeségbe. A csiga s...